Sütő Fanni igazi multitalentum: író, költő, fordító, időnként szerkesztő, és civilben angoltanár. De nehogy azt hidd, kedves olvasó, hogy ezek csupán címek; Fanni termékeny alkotó és fáradhatatlan segítőtárs, akinek sokat köszönhet a hazai zsánerirodalmi élet – valódi példakép.
Az alkotói folyamatról, tehetségről, idegen- és anyanyelvről és írói álmokról beszélgettünk.
1. A Sapir–Whorf-hipotézis (más néven a nyelvi relativitás) a nyelvészet és a pszichológia egy elmélete, amely kimondja, hogy az anyanyelvünk meghatározza a gondolkodásmódunkat; az angol és a magyar anyanyelvűek más-mást vesznek észre a világból, másképp következtetnek és érvelnek. Te, aki belelátsz angol és francia anyanyelvűek gondolkodásmódjába is, jól ismered a mindennapok nyelvi nüanszait, mit gondolsz erről? Máshogyan alkotsz angolul, mint magyarul?
Már az első kérdéssel megnyertél magadnak :) (Mekkora csalódás volt egyetem alatt, amikor rájöttem, hogy félreolvastam, és nem Saphire Wolf (azaz Zafír Farkas) hipotézisről van szó. (Ez egyébként remek fantasy-könyvcím lehetne…)
Az, hogy magyarul vagy angolul írok, inkább attól függ, hogy mennyire releváns a téma az adott kultúrának. Tündér Ilonát vagy egy Kosztolányi-referenciát kevésbé értenék meg a nem-magyarok, míg Shakespeare vagy a londoni metróállomások nem annyira érdekesek a magyaroknak.
Amikor elkezdtem angolul írni, ugyanúgy írtam, mint magyarul. Szép lassan rá kellett jönnöm azonban, hogy ez nem így működik. Mások a szófordulatok, mást visel el jobban a nyelv. Magyarul sokszor szeretem a díszes nyelvezetet, a sok jelzőt, főleg az összetett jelzőket (pl. csillagsötét), ezek angolul ritkán hangzanak jól, nehézkes lesz tőle a szöveg.
A különböző kultúrák gondolkodásmódjának megfigyelése szerintem mindenkinek érdekes lehet, nem csak az íróknak. A franciák például viccesen precízek a tanulásban, minden szónak pontosan tudni akarják az értelmét, és sokszor felháborodnak, amikor rájönnek, hogy a dolognak nincs francia megfelelője.
2. Nagyon impozáns a publikációs listád, évértékelő blogbejegyzéseidből tudom, hogy sokat írsz és rendszeresen pályázol. Hogyan illeszted be az írást a mindennapokba? Rendszerességre törekedsz, vagy a spontán nekibuzdulás híve vagy?
Köszönöm :) Tavaly középiskolai tanárként dolgoztam, mellette fordítottam és vittem a magántanítványaimat is, de így is sikerült időt találnom az írásra. Szeptembertől sajnos nem hosszabbították meg a szerződésem. (Mert elviekben túl sok tanár van. Jó vicc.) Szíven ütött a dolog, mert szerettem az iskolám. Nehéz volt az első pár hónap, de a lelkem mélyére néztem, és arra jutottam, hogy egy ideig nem keresek teljes állást (félállásban és szabadúszóként továbbra is dolgozom), és az írásra fogok koncentrálni. Ez nagyon nagy döntés és hatalmas felelősség volt, de nem bántam meg. Nagyon hálás vagyok a férjemnek, hogy támogatott ebben, és csupa kedvesség és biztatás.
Néha elfog a félelem, hogy semmi értelme az egésznek, és csak pazarolom az időm, de igyekszem nem hallgatni ezekre a hangokra. Minden nap írok, ha nem is rengeteget, de rendszeresen, és úgy érzem, kezdem megtalálni az utam az előző évek bolyongása után. A legnagyobb varázslat szerintem a spontán nekibuzdulás, amikor csak úgy előtör belőlem a történet, és megírok 2500 szót egy nap úgy, hogy észre sem vettem. Az ihletett részeket viszont csak kemény munkával és önfegyelemmel kipréselt napi 400-600 szavakkal lehet összekötni.
3. A kreatív írás, írástechnika, szerkesztés - angol és magyar nyelven egyaránt - masszív helyet foglal el a tanulmányaidban. Melyik képzés segített neked a legtöbbet?
Lehet, furcsa válasz lesz, de azt hiszem, nekem nem a kifejezetten kreatív írós tanfolyamok segítettek a legtöbbet. Középiskolában magyarfakton szuper tanárom volt, aki megtanított minket önállóan gondolkodni, szöveget elemezni, fogalmazni. Továbbá életem legjobb döntése volt, hogy angolszakra mentem egyetemen, nem valami „menőbbre” vagy „hasznosabbra.” Igazából kérdés sem volt bennem, nem érdekelt semmi más, kristálytisztán tudtam, hogy nekem az ELTE angolszak kell. Jó döntésnek bizonyult, mert a diplomám elég sokoldalú ahhoz, hogy valamilyen munkát mindig találjak vele, illetve lehetőségem volt arra, hogy öt évig angolul írjak, gondolkodjak és legfőképp, hogy elmerüljek az angol (és részben az amerikai) irodalomban. Ez azt jelenti, hogy gazdagodott a szókincsem (Shakespeare-től kezdve T.S Elioton át Angela Carterig), ismerem a klasszikusokat és ezeken át a kulturális hátteret. Az olvasottság számomra a jó írás alapfeltétele. Azt is gondolom, hogy ahhoz, hogy jól írjunk egy nyelven, nem elég pusztán a nyelvnek az ismerete. Franciából is megvan a felsőfokom, itt élek öt éve, minden nap használom a nyelvet, de mégsem érezném soha a bátorságot, hogy franciául kezdjek (komolyan) írni.
4. Melyek a kedvenc zsánereid, tematikáid? Hogyan találtál rájuk? Mesélj erről az írói útról!
17-18 évesen kezdtem írni, ekkoriban vezércsillagom Szerb Antal volt, főleg az Utas és a Holdvilág. Ilyesmit akartam én is, realista, de mégis valahogy varázslattal, mitológiával átitatott fikciót.
2013 fontos év volt az írói utamban egyrészt, mert fél évet töltöttem Erasmusszal Londonban, ahol látogattam egy nagyon jó kreatív írás kurzust. Writing London címen futott, és arról volt szó, hogy hogyan jelenik meg a város különböző művekben. Alan Moore, China Miéville, Philip Reeve művei kerültek olvasásra, illetve szolgáltak inspirációul íráshoz.
Illetve ekkor olvastam egy novellát Tallódi Julitól, amire azóta is élesen emlékszem, és ami elindított az urban fantasy útján. Ebből egyenesen következik, hogy nagyon szeretek a városok titkos életéről írni, szeretem a városi legendákat, a furcsa utcaneveket, a közterekben rejlő történelmet. Másik nagy témám a mesék és mítoszok, amiket szintén sok művembe becsempészek.
5. Azt mondják, egy író egész életében ugyanaz írja - nem feltétlenül válaszokat ad, de ugyanazokat a kérdéseket teszi fel. Érzékeled ezt az írásaidban? Van olyan téma, történet, melyekhez minduntalan visszatérsz?
A karaktereim mindig keresik a helyüket a világban. Ez sokszor a családhoz, szülőkhöz való viszonyon keresztül jelenik meg: Mennyire befolyásol a családom múltja engem? Elkövetem-e ugyanazokat a hibákat, mint a szüleim?
Illetve úgy, hogy a szereplő kiszakad a megszokott közegéből, és egy új, ismeretlen világban kell megtanulnia boldogulni. Van egy angyalom, aki bevándorló a Pokolban, egy skót diákom, aki kétségbeesetten keresi a tanárát a hatalmas és ellenséges Londonban, vagy egy fiatal lánykám, akinek az élete egy Marsra tartó űrhajón hull darabokra. Ezekben nyilván a saját bevándorlói élethelyzetem próbálom feldolgozni.
6. Amikor egy novella- vagy regényötlet formálódik a fejedben, a karakterek vagy történetek, jelenetek születnek meg először? Vannak bevált írói praktikáid arra az esetre, ha megakadsz a történetszövésben vagy a karakteralkotásban?
Azt hiszem, ez minden történetnél kicsit más. Általában jeleneteket látok vagy ötletfoszlányokat, aztán elkezdek magamnak illetve a karaktereknek kérdéseket feltenni, és meg is jönnek a válaszok.
Talán tavaly sikerült végre rájönnöm, hogy milyen írói módszerrel működöm. Az elején mindig nagyon intenzíven él bennem a történet, szinte égnek bennem a jelenetek, amik papírra kívánkoznak. Általában teljesen össze-vissza, minden időrendiséget felrúgva villannak be dolgok. Elkezdtem használni a Scrivener nevű programot, amiben külön kis kártyákra lehet írni a jeleneteket, ezeket lehet rendezgetni ide-oda. Ha nincs idő/kedv megírni egy jelenetet, pár szóban oda tudom firkantani, hogy mi történik benne, és később visszatérhetek rá. Sokkal szabadabban írok így, mint amikor próbáltam erőltetni a linearitást.
Ha megakadok, akkor elkószálok a millió másik projektem egyikéhez, és dolgozom azon.
7. Hiszel a tehetségben? (Tehetségen azt értem, hogy van, aki ugyanannyi vagy akár kevesebb belefektetett munkával messzebbre jut, mint mások, mert veleszületett érzéke van hozzá – ám ez nem jelenti azt, hogy a kemény munka megúszható.)
Erről sokat beszélgettünk Szaszkó Gabi barátnőmmel, én arra jutottam, hogy igen. Mindig azzal a példával jövök, hogy botfülű vagyok, és ha énekelni kezdek, anyu kedvesen azt tanácsolja, inkább balettozzak vagy pantomimezzek.
Ha fogadnék egy jó zenetanárt és tényleg sokat dolgoznék a dolgon, akkor lehetne belőlem okés énekes, az emberek nem fakadnának sírva, ha elkezdek dalolni. Megnyerném-e az X-faktort? Nem. Lenne belőlem operacsillag? Tuti nem.
Ki tudnám hozni magamból a maximumot, de néha az sem elég.
Amikor írok, azt érzem, hogy a dolgok összeállnak a fejemben, látom a rendszert, a dolgoknak értelme van. Ettől az érzéstől néha komolyan megborzongok. Nagyon szeretem a zenét, és tettem néhány gyenge kísérletet, hogy megtanuljak hangszeren játszani, de egyszerűen nem állnak össze a dolgok a fejemben. Ugyanez igaz a matematikára. Ötösre érettségiztem, végig jó voltam belőle, de mindig éreztem, hogy van ott valami, amit én nem érhetek el. Van egy barátunk, aki nagy matek-geek, neki ugyanúgy csillog a szeme, amikor számokról meg rendszerekről beszél, mint nekem, amikor nyelvekről meg az írásról.
Talán nem is annyira tehetségről van szó, hanem készségről. Viszont szerintem az elkötelezettség, az akarat, a kitartás sokkal fontosabb. Egy bizonyos szint felett kívülről talán nem is lehet megmondani, hogy valaki „tehetséges” vagy csak nagyon kitartóan dolgozik.
8. Rendszeresen részt veszel angol nyelvű irodalmi pályázatokon. Észlelsz-e valamilyen különbséget a kiadók, kiírók vagy a pályázók hozzáállásában, a pályázatok lebonyolításában a magyar helyzettel összevetve? (Azon túl, hogy angol nyelvterületen jóval több a lehetőség.)
Mit tanácsolsz annak, aki – akár magyar, akár angol nyelvű – pályázatokon méreti meg magát?
A legnagyobb különbség tényleg az, hogy rengeteg lehetőség van. Az angol nyelvterület elképzelhetetlenül nagyobb, így ez nem meglepő. Viszont emiatt az az érzésem, hogy kicsit kevésbé belterjes és kívülállóként nagyobb az ember esélye. Itt is van olyan, hogy egy magazinnak vagy antológiakiadónak vannak visszatérő szerzői. Nekem is megvannak a kedvenc helyeim. Ha elfogadják a pályázatom, és örülnek, hogy újra küldtem nekik valamit, akkor tudom, hogy ez azért van, mert jót írtam, nem azért, mert jóban vagyunk. Itt is lehet mutyi, de kevésbé látok be a színfalak mögé.
Általánosságban a kommunikáció jobb az angol nyelvterületen, de ezt is magazinja válogatja. Többségében legalább válaszolnak. Illetve ha elfogadják a művet, írnak egy-két kedves, személyesebb észrevételt.
Nyilván itt sincs kolbászból a kerítés. Előfordult, hogy egy évet vártam egy válaszra, újra bekérték a novellám, mert átvariálták a pályázati rendszerüket. Elküldtem újra, majd ismét egy év után közölték, hogy a magazin lehúzza a rolót. Nem voltam boldog.
Tanácsaim:
Fontos a kommunikáció, legyünk udvariasak és professzionálisak. Ne küldjük el a szerkesztőt és a bírákat a jó édesanyjukba, se emailben, se nyilvános Facebook-csoportban, akkor se, ha mérgesek vagyunk, akkor se. ha igazunk van. Én sem vagyok Buddha, szóval szoktam füstölögni bőségesen, de csak barátoknak magánban. Másik nagyon fontos tanács, hogy nem szabad feladni. Ez most nem jött össze, akkor majd a következő! A pályázásról- visszautasításról írtam egy egész blogbejegyzést, amit itt olvashattok.
9. Idegennyelvi környezetben élsz, a kedvesed sem beszél magyarul – bár ha jól tudom, igyekszik megtanulni. :) Hogyan tartod frissen a magyar nyelvtudásodat?
A barátaimmal, családommal folyamatosan beszélünk Messengeren vagy Skype-on, szóval a magyar nyelv a mindennapjaim része. Sokat olvasok magyarul, főleg magyar szerzőket. (Fordításokat nem szeretek, ha tehetem, eredeti nyelven vagy angol fordításban olvasok könyveket.) Egyrészt fontosnak tartom, hogy támogassam a magyar szerzőket, hiszen én is az vagyok, és azt remélem, ha egy nap én is megjelenek, a jó karma visszahull rám :D A különböző interjúsorozataimhoz is szeretek naprakész lenni, a Szimplán Mesés! interjúalany-vadászathoz karácsonykor vettem vagy tíz könyvet.
Továbbá a Párizsi Magyar Intézetben minden hónapban van filmest, amin a magyar filmtörténet klasszikusait vetítik, magyarul francia felirattal. Előtte van egy kis felvezetés, utána pedig beszélgetés a filmről, ezek franciául. Több magyar (klasszikus) filmet láttam Párizsban, mint otthon. A férjem is mindig jön velem, jókat beszélgetünk a látottakról.
10. Hogyan lettél a The Black Aether állandó és megbecsült szerzője, szerkesztője? A TBA-n kívül milyen irodalmi projektekben veszel részt?
Egyszer küldtem egy novellát az egyik pályázatukra, és bár nem fogadták el, Józsi olyan részletes és bátorító választ írt, hogy rögtön úgy éreztem, hogy „úristen, én ezzel az emberrel együtt akarok dolgozni!” Így is tettem. Iszonyatos tettvágy buzog bennem, sokáig kerestem, de sehol nem voltak vevők az aktívkodásomra, így nagyon örültem, amikor megtaláltam a The Black Aethert, illetve ezen keresztül a Magyar H.P Lovecraft Társaságot.
Fontos irodalmi projektem még az Írók Egymás Között-es blogsorozatunk, ami idén könyvklubbal is bővül, már alig várom.
11. Mit írsz most, és mibe kezdesz bele hamarosan?
Szeptember óta dolgozom a Dreamless (Álmatlan) című angol regényemen, ami egy olyan Brit Birodalomban játszódik, ahol az emberek nem álmodnak, és a képzelőerejük is eléggé meg van nyirbálva. Kicsit ilyen viktoriánus - totalitárius diktatúra a dolog. Csak az utolsó jelenetek vannak hátra, de kicsit nehezen teszek pontot a dolog végére.
Elkezdtünk az Írók Egymás Között-es lányokkal egy novellás kihívást, amiben minden hónapban egy bolygóhoz kerekítünk történetet. (A Merkúrt itt olvashatjátok.) Nagyon beindult a fantáziám, szóval elkezdtem előre megírni a többi bolygót is.
Szintén a lányokkal szórakoztunk kicsit egy ilyen könyvcímgenerátorral, ahol nekem az jött ki, hogy Macchiatos, Vampires & Other signs of the end of the world (Macchiatok, vámpírok és a világvége egyéb előjelei). A címmel együtt pedig berobbant a fejembe egy egész történet, amiről éreztem, hogy hosszabb lesz, mint egy novella. Ilyen kis feelgood YA limonádé barátokról, társasjátékokról, felnőtté válásról.
Általában egyszerre több dolgon pörög az agyam, az, hogy a Dreamless ennyi időn át élvezte a szinte osztatlan figyelmem, engem is meglep.
Van még vagy négy félkész angol regényem, azoknak szeretnék a végére járni. Az Londemonium egy urban fantasy, amiben a pokol egy multinacionális vállalat, és úgy néz ki, mint London. A mindig változó című urban fantasy YA-m, amiben egy modern magyar hercegnő próbálja megérteni magát egy nyugati utazás során. A Glasgow, my love egy kísérleti szerelemesregény, a Life on Mars pedig életem első cselekményközpontú regénye, ráadásul még sci-fi is. (Itt mindhez van egy kis bemutató)
12. Ha egy időgép segítségével elolvashatnád a 2020-as évről írt értékelésedet, milyen eredményeknek, sikereknek, változásoknak örülnél benne a legjobban?
A Dreamless elejét tavaly beküldtem egy pályázatra, februárban derül ki, hogy bekérik-e a folytatást. Nagyon sokat jelentene, ha így lenne. Ha nem jut tovább, akkor sem csüggedek, de ennek nagyon örülnék. Illetve ha már így beindultam, akkor jó lenne azt látni, hogy emellett még két-három másik könyvet is sikerül befejeznem. Álmodjunk nagyot :)
Kép forrása: Sütő Fanni (Facebook)
Sütő Fanni elérhetőségei:
Twitter: @fanni_pumpkin