Párbeszéd Tegnap, amíg a testbeszédes videóval foglalkoztam (link mindjárt jön!) azon járt az eszem, hogy nekünk, mint íróknak mennyire más eszközökkel kell mégis élnünk. Arra gondolok, hogy van az az elemzés, ami szerint az életben a kommunikáció során információ 10%-át közvetítik a szavaink, a többit a hangunk (hangsúlyunk, hangszínünk stb), és a legnagyobbrészt a testbeszédünk (amiről J. Navarro is beszél). Ehhez kapcsolódik, hogy a héten egy magánbeszélgetésben éppen előkerült, hogy a drámákban milyen kevés eszközzel képesek az írók megjeleníteni mindazt, amit az életben az a bizonyos 90% mond el. És akkor Kata belinkelte ezt (http://www.jelenkor.net/print/1384/denever), és ez szintén zseniális. A kérdésem, hogy TI elemzitek a dialógusaitokat? És ha igen, hogyan? (nem a tervezésről beszélek, hanem arról, hogy visszaellenőrzitek-e?:)
Persze nem lennék én, ha nem néztem volna utána, és mondom is, miket találtam. Nem tudok forrásokat mondani, mert van ebben mindenféle, de főleg Aaron Sorking párbeszédelemzéseit néztem, plusz blogokat olvastam, podcastot hallgattam. Simán lehet, hogy nem minden tanács jó itt, de azért igyekeztem disztingválni és írtam példát is, hogy én hogyan értelmezem.
- olvasd fel hangosan. A teljes dialógust, vagyis a körítéssel együtt – úgymint: Dezső megvakarta az orrát, mielőtt válaszolt, és olvasd fel úgy is, hogy csak a kimondott mondatokat olvasod: hagyd el a jelzéseket, hogyan mondta, mikor mondta, kinek és miért. Így jobban kiugranak a hibák. (ezt sokan mondják, és már Helgáról is elhangzott:)
példa: "– Állj, állj! Mindenki állj! Mi a szar ez? – kezd valaki kiabálni a háttérben – Jézusom, srácok, mi ez, a bohócképző? Fűtött, szexi jelenetet kellene látnom, nem ezt az esetlen birkózást. Olvastátok egyáltalán a forgatókönyvet?" A kontextus: egy elrontott forgatási jelenetet szakít félbe egy ideges rendezőnő. Ugyehogyugye! Ilyent élő ember nem mond!)
- Kibeszélés: nézd végig úgy, hogy keresed mi az az információ, amit mind a két szereplő tud. Tudja a két szereplő, hogy mit tettek tavaly nyáron? Igen. Mi az esélye, hogy elhangzik? Kevés. Utalni utalhatnak rá, de nem fogják elmesélni egymásnak, csak azért, hogy az olvasód is megtudja.
(igyekszem igazán rossz példát írni)
"Helga Simon felé fordult és azt mondta:
– Amikor tavaly nyaralni voltunk, már terhes voltam tőled. Imike (a kisfiuk) már akkor sem szerette a halat, állandóan hányingerem lett már a szagától is."
Ha ez elhangzana egy regényemben (Helga és Simon folytatása:), akkor rögtön éreznék az olvasók, hogy kilóg a lóláb, mindezt Simon pontosan tudja, hacsak nem az egyikük a Bahamákon nyaralt, a másik meg Aucklandben. (NEM! Ők egy szerelmespár!)
- Amikor megírtad azt a párbeszédet volt valamiféle célod. (pl. tudatni akartad az olvasóval, hogy milyen ember a beszélő, mi az aktuális célja, ebből mennyit oszt meg a partnerével – ezzel összefüggésben milyen a viszonyuk.) És nézd végig, hogy MIVEL tetted meg? (az, hogy el akartam mondani, hogy mit csináltak tavaly nyáron nem elég! Egy jelenetnek/párbeszédnek mindig több célja van) Írd a párbeszéd (jelenet) mellé, még azokat is, amiket tudattalanul tettél bele.
- A szereplő hangja: másold ki az összes szereplő megszólalását egy egy külön fájlba. (Helga_mondatai.doc és Simon_mondatai.doc) Ha ezeket egyben végigolvasod kiderül, hogy milyen annak a szereplőnek a hangja, van-e olyan, amikor megbicsaklik és hogy a különböző szereplők hangjai mennyire egyformák.
- Ne félj törölni. Frázisok, köszönések, időkitöltők, csevegések tűnniük kell, ha nincs konkrét céljuk (pl. jelezni akarod, hogy a szereplőd mellébeszél).
"– Helló, hogy vagy? Rég láttalak! – Köszi jól. És te? – Minden rendben van. Csak az idő ne lenne ilyen meleg. – Igazad van. Mi is alig bírjuk már."
Helyett: "– Helló, hogy vagy? – Baszd meg!"
- Keresd a klisés fordulatokat, hasonlatokat, találj ki helyettük újat. Aaron Sorkintól: Nehéz volt, mint melaszt tolni felfelé egy homokdombra. Persze nem kell mindet kiírtani, mint mindig, az egyensúlyt kell megtalálni!
Én ezeket a tanácsokat találtam. Nektek van még?
Zsuzsa
Comments