Fontos: az alábbiak általános megállapítások, és mindegyikre van ellenkező - nagyon is jól működő - példa. Fontos2: ettől a cikktől senki nem lesz Stephen King. (Lovecraft meg ne is akarjatok lenni, az a szegény ember teli volt félelemmel.) Fontos3: van azért technikai/gyakorlati írói tanács is alant, ha valaki tényleg annyira elveszett a zsánerben, mint én.
ELMÉLET Mi a horror? A zsáner, amit azért írunk, hogy olvasás közben félelem, undor vagy döbbenet járja át az olvasóinkat. Igazi, ösztönös reakciót akarunk kelteni. (Három ilyen zsáner van, ahol testi reakciót akarunk kiváltani: a horror, a komédia és a pornó.)
A horror az örökölt* félelemérzetünkre hat. A világ mindig is félelmetes volt, vadásztak ránk látható és láthatatlan ragadozók. A kardfogú tigris és a pestis egyaránt halálos ellenség. Egyféleképpen lehetett életben maradni: ha szuper elővigyázatosak és félősek voltunk. A horror pedig kihasználja, hogy evolúciósan fel vagyunk készülve a félelemre. Mivel olvasás közben képesek vagyunk átérezni ugyanazt, amit a szereplő érez - jelen esetben a zsigeri rettegést - ezért bennünk is az az ütős érzelmi (hormon) koktél dolgozik majd, ami a halálra ijesztett karakterben, akiről olvasunk.
Történeti áttekintés: Már a régi görögök is**.
A horror célja: A horror - mint általában minden történet - tanít. A horror éppen azt, hogy az ismeretlen félelmetes, óvatosan kezeljük, mert lehet, hogy szörnyeteg. És mi az ismeretlen? Például, ami nem illik a megszokott mintákba. A család kutyája, aminek smaragzölddé*** válik a szeme, és világít éjszaka. Vagy az új szomszéd, akinek kicsit más a bőrszíne, mint a miénk. Valami, ami ismerős, csak éppen egy kicsit más. (Vajon ez az előítéletek, a rasszizmus forrása?)
Féljünk a szörnyetegtől is. Ki a szörnyeteg? Zombik? Levadásznak, ráadásul undorítóak, elkapjuk tőlük a rettenetes kórt! (ősi félelem a ragadozóktól és a fertőzésektől) A horror megtanít, hogy kitől kell félni.
A horror stratégiákat is tanít: a sötét erdőben ne váljatok el a csoporttól, mert az nem lesz jó. Mielőtt lemész a sötét pincébe, mert hangokat hallasz, készülj fel. Egy horrorban szörnyeteg van ott. A valóságban lehet, csak a macska, de az is lehet, hogy egy betörő - aki erőszakossá válhat egy szemtől-szembeni konfrontáció során. A túl bátrak gyakran nem élnek túl.
Közben egy horrorban feltehetsz magadnak olyan kérdéseket, amikkel esetleg nem szívesen nézel szembe a valóságban: ha vámpírrá változik a testvérem, behívom-e a házba? Be én, hiszen a testvérem. Cseréld ki a vámpírt alkoholistára, vagy köztörvényes bűnözőre. Vagy Freddy Kruger esetében, gondold végig, hogy (spoiler!) Freddy egy démon, de azért vált démonná, mert élve elégették egy lincselés során. Szabad-e a tömeg ítéletére bízni bárkit? Hiszen a tömeg élve eléget embereket. Nem mindenki akarja/tudja ezeket a kérdéseket feltenni magának, és utána megválaszolni őket. De egy horrortörténet segíthet feldolgozni a szörnyű valóságot, amivel az életben szembe kell néznünk.
Egy sokkal gyakorlatiasabb haszon: mi történik, ha valaki a félelemtől elveszíti a logikus gondolkodásra való képességét? Erőszakossá válik? Megdermed? Mi vezet eredményre a szörnyeteggel szemben? Hogy élheted túl? Mi a helyes stratégia? A horrort olvasva/nézve megtanulod azt, hogy amikor a te szíved pumpál ezerrel, és folyik izzadság a gerinced mellett a félelemtől, akkor te miként reagálsz. Mintegy kalibrálod a rendszert: mitől induljon be, és hogyan működjön, illetve tágítod a határaidat: több negatív hatást tudsz kezelni a mindennapok során.
Hát ezért olvasnak az emberek horrort. A kutatók szerint. GYAKORLAT
Most, hogy az elméleti részt sikeresen abszolváltuk (alulra belinkelem a forrásaimat), térjünk rá arra, hogy hogy lehet JÓ horrort írni. Ezeket a tippeket nem én, hanem igazi írók mondták.
El kell dönteni a következőket:
Kitől féljünk?
Alulra belinkeltem a félelemről szóló wiki cikket: az írónak meg kell találnia, ki az ő szörnyetege (mindenkire más típusú horror hat). A lényeg, hogy ez a szörnyeteg hatalmas legyen. Lehet ismeretlen egy darabig - főleg a történet elején -ásíthat ránk a sötétség, de legtöbb történetben egyszercsak szembe kell vele nézni valakivel, vagy valamivel. Fontos, hogy addigra az olvasó elhiggye, hogy a szörnyeteg igazi és félelmetes, különben paródiába fordulhat az egész történet. A szörnyeteg lehet biológiailag kódolt, és erősen felnagyított: pl. egy hatalmas cápa. Pók. Másik ember.
Lehet természetfeletti: tudjuk, hogy nincsenek vámpírok, de mi van ha mégis? (A mi feladatunk, hogy elhitessük az olvasóval, hogy léteznek.)
Lehet szociális fóbia: félelem az őrülettől, a magánytól, a tömegtől, rasszizmustól, bármitől, amivel szemben tehetetlenek vagyunk.
A lényeg, hogy a főhősünk (látszólag) teljesen tehetetlen legyen a szörnyeteggel szemben. Láng Annie kiegészítése: +1 tipp a szörnyválasztáshoz: soha nem a szörnytől félünk, hanem attól, amit szimbolizál. Az olvasó saját félelmeire kell rezonáljon, mint egy írástechnikai Pennywise, az nem elèg, ha simán veszélyes a karakterekte. Örök kedvenc példám a krokodil, aki az örök fiatalság szigetén élő egyetlen felnőttre vadászik, miközben ketyeg, mert lenyelt egy (metaf)órát.
Hol féljünk?
Válasszuk ki a szörnyetegünkhöz leginkább illő helyszínt.
A horrorok leggyakrabban olyan helyen játszódnak, ahonnan nincs menekülő út. Az erdei kunyhó, az elátkozott kastély, az űrhajó, ami magányosan sodródik a semmiben. Nincs segítség. A telefonvonalakat elvágták - ha a szereplők felhívják a rendőrséget és megjelenik két osztag rendőr, hogy innen átvesszük, akkor oda a történet. Zárt, beszűkült világ, kell. Még akkor is, ha egy nagyváros közepén történik, mutassuk be, hogy nincs külső segítség.
Mi a tét?
Leggyakrabban a főszereplő élete. Vagy a számára legkedvesebb személy élete. Esetleg egy múltbeli titok megoldása. De nem kell azt gondolni, hogy a halál a lehető legrosszabb kimenetel, van annál rosszabb is. Mutassuk meg. Már az elején tegyük világossá mi a tét, és ne felejtsük, a horrorban mindig nagyon személyesek leszünk. Húsbavágóak és konkrétak. Sosem a világ megmentéséről szól a történet, az az epic fantasy.
Ki a főszereplő?
Az, akinek a legtöbb vesztenivalója van. Gyakran, akit a legjobban szeretünk. Fontos, hogy érdekeljen minket a szereplő sorsa. Ezért kezdődnek ezek a történetek nagyon gyakran úgy, hogy megismerjük a főszereplőt, a körülményeit, és a hibáit. A horror főszereplők általában sok mindennel küzdenek, nagy terheket cipelnek magukkal. Lehet arra játszani, hogy ezek a terhek jönnek vissza valamilyen szörnyetegként (allegória), de az is lehet, hogy a szörny valahonnan teljesen máshonnan érkezik. De a lényeg, hogy amikor megérkezik, mi már kedveljük annyira a főszereplőt, hogy izguljunk érte, és ezt csak úgy érhetjük el, ha megértjük őt. (engem még nem kergetett vérfarkas, nemigazán tudom átélni a félelmet, de tudom milyen attól félni, hogy elbukok valami triviális dologban)
Nem kell a főszereplődnek bénácskának lennie. Sőt, van aki hihetetlenül profi a saját területén. Aztán a szörnyeteg még így is sokkal erősebb, és a tudás vagy akárcsak a nagy kés, amit a szereplő szorongat, nem old meg semmit. Például az Alienben a hajó legénysége profi űrhajósokból áll. A második részben rohamosztagosokat küldenek szembe a veszéllyel. Aztán mire jutnak? A lényeg, hogy bármiben is jó a főszereplőd, az a végén legyen hasznavehetetlen.
A narráció módja
A leggyakrabban E/1 vagy közeli E/3. A horror titkokkal operál, ismeretlenekkel. Ezt nehéz mindentudóban megoldani. Ráadásul mindentudóban túl nagy a távolság a szereplő és az olvasó között, oda a közelség élménye, ami átélhetővé tenné a zsigeri félelmet.
Tipikus narráció még a megbízhatatlan narrátor, ez önmagában feszültséget kelt.
Az igeidő sem mindegy - Zsákos Bilbó úgy mesélte el a Gyűrű megtalálását, hogy tudtuk, túlélte. Na ez nem működik a horrorban. Jelenidőben könnyebb, de múltidőben is megoldható, hogy az olvasó bizonytalan maradjon a főszereplő túlélését illetően. (pl. egy később megtalált dokumentumot olvasunk)
A csavar
Mind emlékszünk arra a történetre, amiben először találkoztunk a csavarral, hogy „az első áldozat meg sem halt, és ő gyilkolt meg mindenki mást!“, vagy „a főszereplő fejében történik az egész!“, esetleg „dehát nem is élnek!“ Ezek a csavarok tényleg nagyot ütöttek. Remek volt, teljesen megdöbbentünk. Másodszorra már nem annyira. Harmadszorra már csak legyintettünk. Azt hiszem egyértelmű, hová akarok kilyukadni. Klisék. Ha kérdés merül fel a toposzok és klisék alkalmazásával kapcsolatban, van klisés bejegyzés lejjebb. Mindazonáltal vannak olyan csavarok, amik működnek. Amikor nem az egész sztorit építed egy nagy csavarra, hanem apróságokat írsz bele, amik horrorabbá teszik a horrort. A gyilkos nem csak megölte a szőkét, aki elsőre eltűnt, de az első vacsoránál fel is szolgálta, mustármártással. Vagy ilyesmi, ebben nem vagyok túl jó.
De nagyot üthetnek azok a sztorik is, ahol nincs fordulat a végén. Ez az igazi, klasszikus hozzáállás. Addig fokozni a feszültséget, hogy amikor végre megtörténik az, amire mindenki számít, katarzist okoz.
Tippek és technikai tanácsok - nem mindig, nem mindenhol van így, de nagyon gyakran
Mutassuk be alaposan a szereplőt az elején.
Alapozzuk meg a hangulatot. A szóválasztásunk legyen a történethez illő, a mégoly ártatlan dolgoknak is mutassuk be a fonákját.
Az élő, hiteles leírások alapvető fontosságúak. (hol nem?)
A főszereplő érzéseit hozzuk nagyon közel. Máshol melodramatikusnak is tűnhet a horrorban kívánt mennyiség: azt akarjuk, hogy az olvasó nyakán is felálljon a szőr.
Nem muszáj rögtön bemutatni a szörnyeteget, de a harmadik felvonásra általában már előkerül. Viszont korábban utaljunk rá, hogy kivel kell szembenézni. A cápa c. film elején pl kifognak egy nagy és félelmetes cápát.
A titkokat, amiket felfedsz használd arra, hogy még reménytelenebbé tegyék a főszereplő helyzetét. Pl. a sci-fiben/fantasyban ha többet tud meg a szereplő, azzal a megoldás felé halad. A horrorban a rettegés felé.
A karakter csináljon valami hülyeséget, ami miatt bajba kerül. Miért ment be abba a barlangba? Akár el is kerülhette volna ezt az egészet. UPDATE! ez a pont egy gyakran használt módszer, DE a legtöbbször inkább ront a történeten. Sokkal jobb megoldás, ha a szereplők inkább logikusan cselekszenek (a saját motivációik, rendelkezésre álló tudások és képességeik alapján) és ennek ellenére kerülnek bajba. (ld. még a beszélgetést a poszt alatt!)
Legyenek apróbb/nagyobb sikerek a történet során, hitessük el az olvasóval, hogy minden jól megy. Akár azt is, hogy a szörnyeteg kipurcant. A főszereplő megoldotta. Ugye??
És mint mindig: olvassatok sok horrort, hogy tudjátok, hogy mi az, amit már megírtak és mi az ami nektek működik. A vámpírokról manapság horrort írni, hm… ha ezt szeretnéd, akkor legyen valami nagyon, nagyon ütős ötleted a tarsolyban. Lovecraft és King alapvető fontosságú - de ha valakinek tanácsra van szüksége, mit olvasson, Tomasics József, Annie és Fanni a házi szakértőnk. (hehe, nem figyelmeztettem őket előre)
Mint mindig, aki idáig eljutott, és hibát talált a szövegben: szóljon. Utálom, ha hülyeségeket beszélek. Kérlek segítsetek, hogy minél ritkábban forduljon elő.
*nincs örökölt pókfóbia, de sokkal könnyebben tanítható a pókoktól való félelem, mint egy közömbös tárgytól való
**tényleg.
*** Sas Áginak
FORRÁSOK:
https://www.youtube.com/watch?v=6St5R2bYMOY - miért nézünk, olvasunk horrort ted beszéd 1.
https://www.youtube.com/watch?v=WoYrpA3v-38 - miért nézünk, olvasunk horrort ted beszéd 2.
A writing excuses horror összes horror podcastja
Yorumlar