Egyáltalán, miért tennénk ilyent? Kevesen kedvelik Victor Frankensteint, vagy Dorian Grayt az arcképéből, a történetüket mégis szívesen olvassuk. Tehát miért foglalkoznánk ezzel?
Valamiért mégis sokkal több szeretetreméltó karakter van a fejemben, legalábbis olyan, akivel együttérzek. A legtöbb író törekszik arra, hogy megszerettesse a szereplőit, mert ez a legegyszerűbb módja, hogy az olvasót utána érdekelje maga a történet is. A szereplők sorsa. Ha kötődöm egy karakterhez, jobban érdekel az is, hogy megkapja-e, amit akar.
Erre pedig rájött már sok mindenki, úgyhogy már ki sem kell találnunk a trükköket, összegyűjtötték, nekünk csak alkalmazni kell. Karl Iglesias könyve, a Writing for emotional impact nagy kedvencem, sok mindenkinek áradoztam már róla, néha pixar módszerként említve. A Pixar filmek ugyanis remek például szolgálnak arra, hogy ezek a módszerek működnek. Ők a filmek elején, három perc alatt megszerettetnek a nézővel egy halat, egy szemétszedő robotot, egy definíció szerint mogorva vénembert, több szörnyet (Szörny rt) és egy patkányt. Karl Iglesias egy interjúban el is mondta, ha ismered a módszert, akkor a filmeket nézve akár pipálhatod is a listában, ahogy az első három percben jönnek egymás után az apró manipulációk. Ezekben az alábbi példákban sok átfedés lesz, sok szereplő sokféle kategóriába beleesik, és sokszor az is elválaszthatatlan, hogy egy jó ember jó a szomszéd gyerekéhez, és közben harcol a világ igazságtalanságai ellen is. Ráadásul ezek közül sok csak apróság, többet kell egymás mellé pakolni, hogy egy amúgy antipatikus főhős felé fordítsuk az olvasó szívét. Ez csak egy lista, amit mindenki szíve szerint használjon. (nem teljes, a könyvben több dolog van, és részletesebbek a magyarázatok)
Főleg lowbrow irodalmi példákat hozok, mert azokat tudok.
INNENTŐL KEZDVE MINDENKI CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE! Ha elolvassátok ezt, akkor elronthatja számotokra az olvasásokat/filmnézéseket, mert látni fogjátok a fogaskerekeket a felszín alatt.
A három stratégia, amivel közel hozhatjuk a szereplőket az olvasóhoz:
együttérzünk az áldozatokkal, kedveljük a jó embereket, érdekelnek minket, akiknek irigylésreméltó tulajdonságaik vannak.
Kifejtem (még mindig Karl Iglesias könyve alapján)
1. Az emberi alaptermészet része, hogy együttérzünk az áldozatokkal - a legtöbb olvasónk többé-kevésbé empatikus. Valamiféleképpen áldozatnak beállítani a szereplőinket hasznos és egyszerű módszer, olyannyira, hogy gyakran már klisésnek is érezzük, amikor az író így bánik a szereplőivel.
Így:
Meg nem érdemelt rossz bánásmód, igazságtalanság éri őket. Például ha: kinevetik, megalázzák, levegőnek tekintik, előítélettel kezelik. Ha igazságtalanul vádolják őket valamivel, hamis vád alapján büntetik meg. Ha fizikai erőszak éri őket, ha megerőszakolják, megverik őket. (Nyilas Misitől elkezdve a Remény rabjainak Andyén keresztül Darrowig*, a Vörös lázadásból).
Ide tartozik mindenféle egyéb balszerencse is, például ha meghal, vagy valami más okból eltűnik egy szeretett személy a hős életéből. Halott szülők, szerelmek, gyermekek szegélyezik hőseink életét.
A hátrányos helyzet szintén instant empátiát szokott kiváltani: aki a történet többi szereplőjénél szerencsétlenebb, mert fizikailag, mentálisan, egészségügyileg, vagy pénzügyileg hátrányban van. (é: gyengébb, butább, betegebb és szegényebb) Quasimodo, A csillagainkban a hiba beteg kamaszai, Virágot Algernonnak emberi főhőse és az összes szegénylegény és szegényleány, akit lenéznek a gazdag kortársak (főleg, ha a szegénység kirívó, pl. kenyérgondjai vannak).
Aki esélytelen, mert a legkisebb, leggyengébb. Fantasy fejlődésregények sora: legutoljára a Mákháborúban olvastam ilyent.
Mindenféle árulás: ha a szereplőt elárulja a szerelme (megcsalás), a munkatársai, családja, barátai. A megcsalt főhős rengeteg romantikusban szerepel, de katonákat rendszeresen árulnak el fantasykban/scifikben és kalandregényekben is. Még James Bondot is elárulta a 006-os ügynök az Aranyszem elején.
Mindenkit sajnálunk, akinek nem hisznek a társai, noha az igazat mondja. (Már megint Nyilas Misi jut eszembe. Meg Kasszandra.)
Akit elhagynak, maguk mögött hagynak a többiek, a társasdalmilag kitaszítottak. Árvagyerekek (disztópiák sora). Akik nem illenek bele a rendszerbe (Mákháború megint, de idetartozik Harry Potter is), az új, népszerűtlen fiú/lány az osztályban, aki mögött összesúgnak (rengeteg YA, mert a célközönség különösen átérzi ezt a helyzetet).
A magányos. Magányos öreg néni, elhagyott kutya, de akár a kemény, mogorva magándetektív is, akiről kiderül, hogy az irodájában lakik, és egy gázrezsón főzi meg az ízetlen félkész tésztát magának. Utána lábasból kanalazza. Ugye Mr. Strike. Esetleg A marsi.
Aki nagyon rosszat tett, de őszintén megbánta. Vagy azt hiszi, hogy rosszat tett. A lényeg a lelkiismeret-furdalás és megbánás. „Ha nem veszek össze a férjemmel aznap este, nem hajt neki a fának részegen.“ „Én vagyok az oka, hogy kitört a háború.“ Nincs jó regénypéldám kapásból, de majd ti írtok.
Aki megsebesül, és segítségre van szüksége. A legkeményebb harcosra is igaz: ha vérzik, és egy doki vagy a szerelme összefogja a sebet (szoknyaaljból szakított kötéssel, vagy pillantragasztóval zsánertől függően), akkor sajnáljuk, és máris közelebb érezzük magunkhoz. Richard Morgan hősei rendszeresen.
De az is működik, ha nincs bajban, csak fenyegetjük a bajjal. Ha veszélyben van a főhős, vagy a családja, a szerelme, vagy a jóhíre és megbecsülése. Az a sok elrabolt gyerek, vagy leleplezéssel fenyegető újságcikk - nem csak konfliktus a történetben, egyben együtérzést is kelt.
2. Kedveljük a jó embereket
Jó embernek számít, aki jó irányba befolyásolja a többiek életét. Kedves, segítőkész, udvarias, nagylelkű, toleráns és együttérző.
Ha a legutálatosabb, legmogorvább, legszörnyűbb főhős megment egy kiskutyát, onnantól kezdve megérdemli azt is, hogy elérje a végső célját a regényben, még akkor is, ha az az amerikai aranytartalék, plusz a királylány mindkét keze.
Tehát jó emberek:
Aki segít az elesetteknek. <az összes globális nagyvállalat, aki a profitjának, adóból leírható 0.01%-át jó célra fordítja, vagy csak egy reklámban ezt mondja> A magánnyomozó, aki jó ügy érdekében ingyen elvállal egy melót, noha ő maga is a csőd szélén áll, A hét mesterlövész (akik egy falut mentenek meg), vagy az Árva Gregg Hurwitztól. Akit szeretnek a gyerekek. A gyerekek az ártatlanság jelképei, ha ők szeretik a hőst, akkor szeretetreméltó. Ugyanez igaz az állatokra is. Pl. minden főhős, akibe beleszeret egy vérfarkas, automatikusan szeretetreméltó lesz. (Elnézést kérek, saját magam ellen is beszélek:) Filmes példát mondok még, mert annyira egyértelmű: Melvin a „Lesz ez még így se főszereplője“. A szomszéd kutya kedveli, és ez az első pont, ahol a néző is kedvelni kezdi, akaratlan.
A megbocsátó: aki a saját szempontjából jogos büntetést elenged. (A szigorú McGalagony professzor nem bünteti meg Harryt az első seprűórán, hanem beveteti a Kvidics-csapatba)
Aki az életét kockáztatja másokért: a Szépség és a szörnyetegben Belle az apja helyett marad a kastélyban.
Aki jogos ügyért harcol, akár az életét is kockáztatva: rengeteg disztópia és történelmi regény szól erről. A forradalomért, a felszabadulásért, az elnyomottakért. De kisebb léptékben ez olyasmi is lehet, ahol a hős pl. elveszíti az állását, mert meghozott egy erkölcsileg helyes döntést valami ellen, ami őt magát ugyan nem befolyásolta hátrányosan, de másokat igen. A Ne bántsátok a feketerigót Atticus Finche elvállalja a fekete férfi védelmét, noha ezt a családja is megszenvedi. Vagy Noah Gordon vadnyugati orvosa, aki feketéket ment, és ezzel az életét kockáztatja.
De már önmagában az, ha a karakter mélyen és őszintén szereti a családját, a barátait összeköttetést teremt közte, és az olvasó között. Vito Corleone szörnyű ember, de Puzo megmutatja, hogy őszintén szereti a családját, és máris érte szurkolunk. Szeretjük az anyákat, mert ők a legfontosabb szereplők a gyerekeik életében. (kivéve a kivételek) És Piton professzor is akkor nyerte el a szívünket, amikor kiderült a titka.
A hősök, akik a nyilvánosság előtt hősök, de az író megmutatja, hogy egy magányos pillanatban meggörnyedt vállal ülnek az ágy szélén, kezüket az arcukba temetik. De amint kopognak az ajtón, felpattannak, és újra keménynek mutatják magukat. A tövisek hercegének vannak ilyen pillanatai.
3. Érdekelnek minket, akiknek irigylésreméltó tulajdonságaik vannak
Amit a legtöbben sejtettünk eddig is. Itt néha nem is mondok példát, mert annyira egyértelműek lesznek.
Kedveljük aki bátor, aki intelligens, aki megoldja a problémákat. (A marsi) Akikre felnézünk. A vezető (Keresztapa), aki sármos (a vonzalom tárgyai), akinél a hatalom van (a főnökfigurák, csapatkapitányok, hadvezérek), vagy hatalom nélkül azt teszi, ami neki tetszik (Száll a kakukk fészkére Murphyje, vagy Yossarian elszánt nemtörődömsége).
Vannak szakmák, foglalkozások, amiket instant kedvelünk: pilóta, szakács, orvos, újságíró, rendőrnyomozó, kém, bérgyilkos, a világ legjobb tolvaja.
Aki szenvedélyéért feláldoz dolgokat: a Katedrális építői.
A szakértők, akik a szakmájukban a legjobbak. A legjobb kém, de a háziasszony is, akinek legendásak a süteményei. (Michael Crichton tudósai)
Szépség. Nem tudok példát mondani így kapásból.
Humor, cukiság: a vicces, aranyos karaktereket kedveljük.
Lázadók: akiket nem érdekelnek a szabályok. (Lyra az Arany iránytűből, Arya a Trónok harcából)
Tehát megismétlem: ezek - mint minden írói eszköz - nem csodaszerek, de jól jöhetnek. A szeretetreméltó főhős sok olvasót bevonz, és ha a történet elején megszerettetjük a mi drágánkat az olvasóval, akkor alkalmat, időt kapunk arra, hogy a főhős igazi motivációi, szándékai és céljai is kibontakozhassanak. Vagyis az olvasó eljusson a történet vég
*Khim Standardnak köszönöm )
A könyv ez: https://www.amazon.co.uk/Writing-Emotional-Impact-Techniques-Fascinate/dp/1595940286/ref=sr_1_1?crid=2P5GXZV1S939D&keywords=writing+for+emotional+impact&qid=1575472570&sprefix=writing+for+emotio%2Caps%2C228&sr=8-1 Itt egy másfél órás interjú Karl Iglesiasszal, én MP3-ba konvertáltam, és meghallgattam, tökéletesen működik úgy is: https://www.youtube.com/watch?v=U9V4rEQnle8. Stevie Wonderért elnézést kérek
Comentarios