Az arc nonverbális jelei
Érzelmeink vonatkozásában az arcunk úgy működik, mintha az agyunk vetítővászna lenne. Amit érzünk, tökéletesen tükröződik mosolyunkon, összeráncolt homlokunkon, vagy megnyilvánul a kettő közti számos kis nüanszban. Olyan evolúciós fejlettségi szintet jelent ez, melynek köszönhetően a világ legkifejezőbb arcú teremtményeiként elkülönülünk az összes többi fajtól.
Az arcon tükröződő negatív és pozitív érzelmek
A negatív érzelmek – a nemtetszés, az undor, az ellenszenv, a félelem és a düh – hatására feszültté válunk. Ez a feszültség számtalan formában képes megnyilvánulni, a testünkön és a testünkben egyaránt. Az arcunkon ilyenkor csoportosan is megjelenhetnek a feszültségre utaló árulkodó jelek: az állkapocsizmok megfeszülnek, az orrcimpák fújtatni kezdenek (ez az orrszárnyak ún. dilatációja), a szem hunyorogni kezd, a száj megremeg, illetve az ajkak elzáródnak (vagyis látszólag eltűnnek). Egy alaposabb megfigyelés után azt is észrevesszük, hogy a szem egy fix pontra fókuszál, a nyak tartása merev, és a fej a legtöbb esetben sosem néz ilyenkor felfelé.
A boldogság valódi, kontroll nélküli jelei mind az arcon, mind pedig a nyaktájékon megfigyelhetők. A pozitív érzelmekről árulkodhat a homlokráncok eltűnése, az arc körüli izmok elernyedése, az ajkak telt formája (amikor nincsenek összeszorítva vagy beharapva), és a szemtájék kitágulása a környező izmok ellazulásának eredményeképpen. Amikor úgy igazából ellazulunk, és kényelembe helyezzük magunkat, az arcizmaink elernyednek, kissé oldalra döntjük a fejünket, és szabaddá tesszük testünk legvédtelenebb részét, vagyis a nyakunkat.
A szem nonverbális viselkedésformáinak értelmezése Azt mondják a szemről, hogy a lélek tükre, illik tehát alaposan megvizsgálnunk nonverbális üzeneteinek gondolati, érzelmi töltetét. Az olyan dalszövegek igazságtartalma ellenére, amelyek „csalfa tekintetekről” beszélnek, a szemből rengeteg hasznos és helytálló információt kiolvashatunk. A legtöbbször érzelmeink hamisíthatatlan fokmérője, mivel szinte alig vagyunk képesek uralkodni felette. Az arcunk összes többi és jóval kevésbé kifejező részével ellentétben a szemben és a szem körül található izmok úgy fejlődtek ki az evolúció során, hogy védelmet nyújtsanak a szemnek.
Kutatások kimutatták, hogy amikor meghökkenéssel reagálunk valamire, tetszéskor a pupilláink kitágulnak, nemtetszéskor összehúzódnak.
Amikor felcsigáznak bennünket, meglepődünk, vagy hirtelen kihívás elé kerülünk, egyrészt tágra nyílik a szemünk, másrészt viszont a pupillák is kitágulnak, és minél több fényt próbálnak befogadni, hogy az agyat vizuális információval maximálisan ellássák. Ez a meghökkenéses reakció egyébként hosszú évezredek óta szolgálja az emberiséget. A bejövő információ feldolgozására aztán már elég egyetlen pillanat, és ha az negatívnak ítéltetik (mint kellemetlen meglepetés vagy konkrét veszély), a pupillák a másodperc tört része alatt összehúzódnak (Ekman, 2003, 151)
Szemöldökráncolás: ki bírja tovább?
A szemöldökráncolásnak számos különböző jelentése lehet. Ezek között úgy tehetünk a legkönnyebben különbséget, ha megfigyeljük a szemöldökmozgás szögét, és a környezeti tényezőkre tekintettel kiértékeljük. Ha például erőszakos hangulatban vagyunk, és keressük a konfliktust, a szemöldökünket lefelé görbítjük, és hunyorgunk a szemünkkel. Ugyanígy viselkedünk egy vélt vagy valós veszéllyel vagy fenyegetéssel szemben, és akkor is, ha kínos helyzetbe hoznak minket, elkedvetlenedünk vagy éppen dühbe gurulunk. Ha viszont túl mélyre zuhan a szemöldökünk, ahogyan azt egy vereséget szenvedett kisgyereknél oly sokszor látni lehet, gyengeségről és biztonsághiányról teszünk tanúbizonyságot.
A szemblokkolás fajtái, avagy az agyunk önvédelmi reakciója
A szem eltakarása a kezünkkel egyértelműen azt üzeni a külvilágnak, hogy „nem tetszik, amit az imént hallottam, láttam vagy megtudtam”
A szem futólagos megérintése egy beszélgetés során azt jelezheti, valakinek negatív érzései támadtak a szóban forgó témával kapcsolatban.
Ha valaki késve nyitja fel, vagy hosszasan lehunyva tartja a szemét, amikor valamiről tudomást szerez, negatív érzéseit vagy nemtetszését kívánja tudtunkra adni
Amikor összeszorítjuk a szemhéjunkat, mint ahogyan az ezen a fényképen is jól látszik, egy kifejezetten negatív hírt vagy eseményt igyekszünk kizárni.
A pupillatágulás, a felfelé ívelő szemöldök és az izzó tekintet
Amikor elégedettek vagyunk, a szemünk nyugodt és szinte feszültségmentes
Itt azt látjuk, hogy a szemöldök enyhén felfelé ível, és dacolni próbál a gravitációval, ami a pozitív érzések egyértelmű jel
Az izzó tekintet akkor jellemző ránk, ha izgatottan várjuk valakivel a találkozást, vagy ha tele vagyunk pozitív érzésekkel, és az kifakad belőlünk.
Ha megfigyeljük mások pislogását, könnyebben olvashatunk az emberekben, és megfelelőbben tudunk reagálni a környezetünkre. Például egy társas összejövetel vagy egy üzleti találkozó során, a szociálisan érzékenyebb emberek figyelik a pislogó magatartásformákat, és következtetnek belőlük a résztvevők kényelmi szintjére. Ha valakinek remeg a szemhéja, azt valami biztosan bántja. Igencsak hatásos nonverbális jelzés, és a legtöbb embernél egy konkrét probléma említésekor jelentkezik. Például egy beszélgetés során, ha a másik embernél beindul a pislogás, azt kívánja tudatni velünk, hogy részéről a téma vitathatóvá vagy megemészthetetlenné vált, és itt az ideje, hogy másra tereljük a szót.
A sandítás Amikor másokra sandítunk, a fejünkkel és a szemünkkel egyszerre végzünk mozgást (lásd: Előfordul, hogy fejünket félredöntve vagy biccentve oldalra tekintünk, vagy futólag kidüllesztjük a szemünket. A sandítás azokra jellemző, akik gyanút fognak másokkal szemben, vagy megkérdőjelezik a másik szavahihetőségét. Néha az egész egy szempillantás alatt történik, máskor viszont kínosan sokáig tart, sőt, a testünkkel is kitartjuk mindvégig ezt a pózt. A sandítás nonverbális üzenete - bár annál szerényebb és érdeklődőbb, semhogy nyíltan pimaszkodó lenne - viszonylag könnyen felfedezhető, és a következőként értelmezhető: „Figyelek rád, de nem veszem be, amit mondasz, legalábbis egyelőre!”
Comments