A mosolygás fokmérője.
A valódi mosoly alapvetően két izom mozgásának köszönhető: az egyik a zygomaticus major, amely a száj sarkából kiindulva terjeszkedik tovább az arccsontok felé, a másik pedig az orbicularis oculi, amely a szem körül található. A kettő közreműködésének eredményeképpen a szájunk sarka felszalad, és a szemünk külső pereme összeráncolódik, illetve szarkalábakba rendeződik, aztán az egész gesztus átalakul őszinte, meleg mosollyá Amikor egy társasági vagy hamis mosolyt erőltetünk az arcunkra, az ajkunk sarkai oldalirányban elmozdulnak az úgynevezett risorius izomnak köszönhetően, mely kellő hatékonysággal rántja mindkét irányba a szájunk szélét, de felfelé ívelő mozgásra nem képes sarkallni azt, mint ahogyan az egy valódi mosoly esetében mindannyiszor megtörténik . Érdekes módon a csecsemők pár hetes korukra már csak az anyjukat üdvözlik zygomatikus mosollyal, mindenki másnak társasági mosoly jár.
Az itt következő fényképsorozaton keresztül azt kívánjuk szemléltetni, hogy miként jutunk el fokozatosan a telt ajkaktól (amikor a dolgok rendben mennek) az ajakeltüntetésig vagy ajakprésig (amikor a dolgok nem mennek rendben).
A legjobban a legutolsó fotón figyelhető meg, ahogy a szájszél lefelé görbül, és fordított U alakot vesz fel. Ez a magatartásforma magas fokú stresszről (kényelmetlenségérzetről) árulkodik. Jelzésértékét tekintve, szinte mindig megbízható, és könnyen megtudjuk belőle, ha valaki halmozott feszültségnek van kitéve.
Figyeljük meg azokat, akik beszéd közben vagy másokat hallhatva lebiggyesztik a szájukat (lásd: 79. ábra). Ez rendszerint azt jelenti náluk, hogy nem értenek egyet az elhangzottakkal, illetve eszükbe jutott egy alternatív ötlet vagy egy másik gondolat.
A nyelv nonverbális jelzései
A nyelvnek mint szervnek számos olyan jelzését ismerjük, melynek segítségével mélyebb betekintést nyerhetünk mások gondolataiba és érzéseibe. Valahányszor stresszállapotba kerülünk, és kiszárad a szánk, a legkézenfekfőbb reakció, ha nyelvünket kidugva ajkainkat megnedvesítjük. Szintén a kellemetlen helyzetekre jellemző, hogy a nyelvünkkel erőteljesen dörzsölni kezdjük belülről az ajkainkat, hogy ezáltal is könnyebben megnyugodjunk vagy lecsillapodjunk. Előfordul, hogy csak egy kissé dugjuk ki a nyelvünket (ilyenkor is általában oldalra), ha például végtelen buzgalommal összpontosítunk egy feladatra.
A nyelv összeharapásának gesztusa azokra az emberekre jellemző, akik úgy vélik, megúsztak valami súlyos dolgot, vagy akiket rajtakapunk egy csínytevésen.
Az összeráncolt homlok
A homlokráncolás, vagyis a homlokunk (és a szemöldökünk) megfeszítése általában akkor jellemző ránk, ha idegesek vagy szomorúak vagyunk, koncentrálunk, aggódunk, összezavarodtunk vagy dühbe gurultunk A homlokráncolás valódi jelentését szintén a körülmények figyelembevételével szabad csak meghatározni.
Orrcimpánk felhúzásával nemtetszésünknek vagy undorérzetünknek adunk hangot. Ez egy tökéletesen hiteles válaszreakció, de sokszor túlságosan is gyorsan megy végbe. Egyes kultúrákban kifejezetten nagy hangsúlyt kap.
Ha
behúzzuk az állunk, olyan ember benyomását keltjük, mint akinek nincs elég önbizalma, vagy mint aki negatív érzések hatása alá került. Akinek viszont peckesen mered az álla, annak általában a lelkiállapota is pozitív.
Valahányszor vegyes arcjelzésekre leszünk figyelmesek (például a boldogság és a szorongás vagy az öröm és a bánat megnyilvánulásai egyszerre jelentkeznek), vagy azt tapasztaljuk, hogy a verbális és a nonverbális üzenetek nincsenek összhangban, mindig a negatív érzelmekből induljunk ki, mert azok az őszintébbek. A negatív érzelmek szinte mindig sokkal helytállóbak és valóságosabbak, mint az összes többi érzés vagy érzelem.
Comments